Hogyan foglaljon

Tréningek

Under 17

Az első vezetés élménye!

Ez a 60 perces ízelítő tréning lehetővé teszi a fiatalok számára, hogy első vezetési élményüket egy segédpedállal felszerelt automata Mercedes-Benz A-osztály oktatóautóval szerezzék meg. 

A Mercedes-Benz Hungáriával közösen megálmodott tréning, amelynek keretein belül jogosítvány előtt álló fiatalok első vezetési élményüket a drivingcamp szakképzett trénerei segítségével ellenőrzött és biztonságos körülmények között szerezhetik meg.

 

A drivingcamp tanpályáján professzionális tréneri segítséggel tapasztalhatják meg, milyen különleges hozzáállás és sokrétű figyelem szükséges ahhoz, hogy egy járművet biztosan kezelhessenek.

 

A program során olyan különböző ismeretekre tehetnek szert, mint:

  • Az autó beállításai és kezelőszervei
  • Alapvető pedál- és kormánykezelés
  • Egyedi vezetéstechnikai feladatok a résztvevő készségeihez igazodva

 

A program során trénerünk kizárólag 1 fő résztvevővel foglalkozik, az oktatóautót pedig a Mercedes-Benz biztosítja.

1
óra
Előfeltétel:150 cm testmagasság és betöltött 14. életév
Csoportlétszám:1
27990 HUF
utalvány vásárlás

After Work Tréning

KÖZKÍVÁNATRA - SZUPER INTENZÍV TRÉNING A VEZETÉS SZERELMESEINEK!

2 óra személyre szabott pályaprogram, ahol trénerünk CSAK ÖNNEL foglalkozik, az élmény garantált!

2
óra
Előfeltétel:érvényes „B” kategóriás jogosítvány
Csoportlétszám:1
61990 HUF
utalvány vásárlás

A tréninget Önnek ajánljuk:

- ha szeretne egyéni, személyre szabott oktatást és instrukciókat a vezetéshez munkaidő után, vagy hétvégén,

- ha alapvető technikákat szeretne elsajátítani, és / vagy fejlesztené vezetési tudását,

- ha tudatosan szeretne felkészülni az extrém- és vészhelyzetekre.

 

A tréning során optimális és csúszós felületen gyakorlhatja:

- vészfékezést, célfékezést,

- kormányzás helyes technikáját, szlalomozást, kikerülési manőverezést,

- sodródó jármű feletti uralom visszaszerzését,

- hegyvidéki vezetést lejtőn és hajtűkanyarban,

- az alul - és túlkormányzottság kezelését,

- mindazokat a feladatokat, amelyek eddig gondot okoztak, vagy még gyakorlásra szorulnak.

 

A hatékony és biztonságos tanulás érdekében a feladatok végrehajtása saját járművel történik, és Ön folyamatosan rádiókapcsolatban van oktatójával. Igény esetén bérautót biztosítunk. 

After Work - Off road Tréning

Egy igazi élmény tréning az off road szerelmeseinek!

2 óra személyre szabott pályaprogram, ahol trénerünk CSAK ÖNNEL foglalkozik, az élmény garantált!

 

2
óra
Előfeltétel:érvényes „B” kategóriás jogosítvány
Csoportlétszám:1
61990 HUF
utalvány vásárlás

Izgalmakban gazdag tréning SUV- és terepjáró-vezetőknek, akik szeretnék terepen is magabiztosabban használni autójukat a mindennapokban.

 

A tréninget Önnek ajánljuk:

- ha szeretne egyéni, személyre szabott oktatást terepi körülméynek között és instrukciókat a vezetéshez, munkaidő után, vagy hétvégén,

- ha éles helyzetekben próbálná ki a nem várt szituációkat;

- ha alapvető technikákat szeretne elsajátítani, és / vagy fejlesztené vezetési tudását,

- ha megtapasztalná autója képességeinek határait;

- ha megtanulná autójával a vészhelyzetek, valamint a bonyolult akadályok leküzdését;

- ha kihívást látna olyan helyzetekben, amelyek elől eddig visszafordult. 

 

A hatékony és biztonságos tanulás érdekében a feladatok végrehajtása saját járművel történik, és Ön folyamatosan rádiókapcsolatban van oktatójával. Igény esetén bérautót biztosítunk. 

SUV Adventure Tréning

Középpontban a Vezetéstechnika - Biztonság - Élmény

 

6
óra
Előfeltétel:érvényes B kategóriás jogosítvány
Csoportlétszám:8
Használt pályamodulok: M1+M2+M3+M4+M5+M7
74990 HUF
utalvány vásárlás

 

A magas építésű autóknál a dinamikus terhelésváltás egy örök téma.Sok kritikus szituáció végződik a közúton súlyos balesetben a SUV autóknál, mert a sofőrök könnyebben elveszítik az uralmat a jármű felett a helytelen kormányzásnak köszönhetően.

 

A tréninget Önnek ajánljuk:

 

  • ha biztonságos körülmények között szeretné kipróbálni magas építésű, könnyű terepen is használható városi, vagy vérbeli terepjáró autóját vezetéstechnikai tanpályánkon és a nem szilárd útburkolatú, laza felületeken egyaránt.

 

Az SUV Adventure Tréning során:

 

  •  a résztvevők kiismerhetik jobban autójuk viselkedését biztonságos körülmények között,
  • megtanulják kezelni az autó terhelésváltását jól tapadós aszfalton és csúszós felületen egyaránt,
  • megtapasztalhatják a hirtelen terhelésváltással járó dinamikus mozgást,
  • kipróbálhatják a könnyű terepezést, hasznos tanácsokkal gazdagítva.

 

A hatékony és biztonságos tanulás érdekében a feladatok végrehajtása saját / bérelt járművel történik, és Ön folyamatosan rádiókapcsolatban van oktatójával.

Új jogosítvány Tréning

12 hónapnál frissebb jogosítvány esetén!

Tréning kezdő vezetőknek, hogyan reagáljanak igazi veszélyhelyzetekben.

 

4
óra
Előfeltétel:érvényes „B” kategóriás jogosítvány
Csoportlétszám:8
42990 HUF
Foglalás
utalvány vásárlás

A tréninget Önnek ajánljuk:

- ha alapvető vezetéstechnikai gyakorlatát fejlesztené;

- ha tanuló vezetőként nem készítették fel vészhelyzetekre;

- ha nagyobb biztonsággal vezetne.

 

A tréning során optimális tapadású és csúszós felületen gyakorolhatja: 

- a fékezést vészhelyzetben;

- a kormányzás helyes technikáját, a szlalomozást;

- a hegyvidéki vezetést;

- a kanyarodás helyes technikáját;

- az alul-, illetve túlkormányzottság kezelését;

- párhuzamos-, és merőleges parkolást.

 

A hatékony és biztonságos tanulás érdekében a feladatok végrehajtása saját járművel történik, és Ön folyamatosan rádiókapcsolatban van oktatójával. Igény esetén bérautót biztosítunk. 

Téli Felkészítő Tréning

Tréning azoknak, akik szeretnének gyakorolni téli útviszonyok között is, valamint szeretnék továbbfejleszteni vezetési tudásukat, hogy biztonsággal kezelnék autójukat.

 

4
óra
Előfeltétel:érvényes „B” kategóriás jogosítvány
Csoportlétszám:8
49990 HUF
Foglalás
utalvány vásárlás

Az oktatást Önnek ajánljuk:

ha szeretné megismerni az autójában rejlő lehetőségeket téli útviszonyok között,

- ha szeretné fejleszteni vezetési tudását csúszós útfelületen,

- ha felkészülne a megváltozott időjárási körülményekre; látási- és útviszonyokra,

- ha magabiztosan irányítaná autóját télen is.

 

A tréning során csúszós felületen gyakorolhatja:

- a fékezés és a gépjármű irányítás helyes technikáját,

- a hegyvidéki vezetést lejtmenetben és hajtűkanyarban,

- a hirtelen megcsúszó és kifaroló jármű feletti uralom visszaszerzését,

- az alul-, illetve túlkormányzottság kezelését,

- a kanyarodás fortélyait változó tapadású felületen,

- az autó feletti uralom megőrzését manőverezés közben.

 

A hatékony és biztonságos tanulás érdekében a feladatok végrehajtása saját járművel történik, és Ön folyamatosan rádiókapcsolatban van oktatójával. Igény esetén bérautót biztosítunk. 

Drive & Spa

Lepje meg szeretteit a drivingcamp Hungary és az Abacus Hotel**** különleges wellness programjával! 

 

4
óra
Előfeltétel:érvényes „B” kategóriás jogosítvány
Csoportlétszám:8
59990 HUF
Foglalás
utalvány vásárlás

A két fő részére szóló élménycsomag tartalma:

  • 4 órás Kompakt Vezetéstechnikai tréning - a drivingcamp pályán 9.00-13.00 között, 1 fő részére, saját gépjármű részvételével.

4 órás program hétköznapi sofőröknek és azoknak, akik még nem vettek részt vezetéstechnikai tréningen, hogy mindig urai maradjanak járművüknek! 

  • Kísérőjegy 1 fő felnőtt részére - drivingcamp 

   A tréning elméleti és gyakorlati részén a kísérő passzív résztvevőként van jelen.

  • Vasárnapi büféebéd 2 fő részére: Abacus Hotel Étterem 13.00-15.00
  • Kényeztető wellness 2 fő részére: Abacus Spa használat 13.00-20.00


Az utalvány beváltható vásárlástól számított egy éven belül, előre egyeztetett időpontban a drivingcamp Hungary és az Abacus Hotel megnevezett szolgáltatásaira, kizárólag vasárnapi napokon. 

 

A hatékony és biztonságos tanulás érdekében a feladatok végrehajtása saját járművel történik, és Ön folyamatosan rádiókapcsolatban van oktatójával. Igény esetén bérautót biztosítunk. 

Dynamic Drive Tréning

Középpontban a Vezetéstechnika - Dinamika - Élmény

6
óra
Előfeltétel:érvényes B kategóriás jogosítvány
Csoportlétszám:8
Használt pályamodulok: M1+M2+M3+M4+M5
74990 HUF
utalvány vásárlás

A tréninget Önnek ajánljuk:

 

  • ha szeretné biztonságos körülmények között kipróbálni és megismerni saját és autója határait, realisztikus útfelületen.

 

A Dynamic Drive Tréning egy kompakt, dinamikus tréning, amely során a sofõrök jól tapadó és csúszós felületen, a pálya adottságait kihasználva megtanulhatják, hogyan reagáljanak autóik megcsúszására vagy dinamikus mozgására kanyarban, kikerülésnél és egyéb szituációkban, illetve megelőzhetik azt, a helyes autókezelés elsajátításával.

 

A tréning során gyakorolhatja:

 

  • a vészfékezést, szlalomozást, sodródó jármű stilizálását, a dinamikus kanyarvételt, valamint kikerülési manőverezést a különböző tapadású felületeken.

 

A hatékony és biztonságos tanulás érdekében a feladatok végrehajtása saját / bérelt járművel történik, és Ön folyamatosan rádiókapcsolatban van oktatójával.

Kísérő személy

Vendégeink részére biztosítjuk a lehetőséget, hogy 1 fő kísérő személy a tréningen passzív közreműködőként részt vehessen. 

 

Csoportlétszám:1
9990 HUF
utalvány vásárlás

1 fő felnőtt, kísérő személy részvétele a tréningen a sofőr mellett, felár ellenében lehetséges.

 

További kísérő személyek fogadóépületünkből kísérhetik figyelemmel a tréning menetét, természetesen díjmentesen. Kényelmes ülő felületeket és szabad WiFi elérhetőséget biztosítunk az élményhez.

 

Alap Tréning

Tréning hétköznapi sofőröknek és azoknak, akik még nem vettek részt vezetéstechnikai tréningen, hogy mindig urai maradjanak járművüknek!

 

4
óra
Előfeltétel:érvényes „B” kategóriás jogosítvány
Csoportlétszám:8
49990 HUF
Foglalás
utalvány vásárlás

A tréninget Önnek ajánljuk:

- ha nagyobb biztonsággal vezetne;

- ha szeretné megtanulni egyszerűen, hogyan lehet elkerülni egy balesetet;

- ha tudatosabban irányítaná autóját vészhelyzetben is. 

 

A tréning során optimális tapadású és csúszós felületen gyakorolhatja: 

- a fékezést vészhelyzetben;

- a kormányzás helyes technikáját, a szlalomozást;

- a hegyvidéki vezetést lejtőn és a kanyarodás helyes technikáját hajtűkanyarban;

- az alul-, illetve túlkormányzottság kezelését;

- a sodródó jármű feletti uralom visszaszerzését.

 

A hatékony és biztonságos tanulás érdekében a feladatok végrehajtása saját járművel történik, és Ön folyamatosan rádiókapcsolatban van oktatójával. Igény esetén bérautót biztosítunk. 

Haladó Tréning

Tréning sofőröknek, hogyan maradhatnak mindig urai járművüknek a hétköznapokban és hegyvidéki körülmények között.

 

6
óra
Előfeltétel:érvényes „B” kategóriás jogosítvány
Csoportlétszám:8
64990 HUF
Foglalás
utalvány vásárlás

A tréninget Önnek ajánljuk:

 

- ha nagyobb biztonsággal vezetne;

- ha szeretné megtanulni egyszerűen, hogyan lehet elkerülni egy balesetet;

- ha tudatosabban irányítaná autóját vészhelyzetben is;

- ha elsajátítaná a hegyvidéki vezetés alapjait.  

 

 

A tréning során optimális tapadású és csúszós felületen gyakorolhatja: 

- a vészfékezést;

- a célfékezést;

- a kormányzás helyes technikáját, a szlalomozást;

- a hegyvidéki vezetést lejtőn és hajtűkanyarban;

- a sodródó jármű feletti uralom visszaszerzését;

- az alul-, illetve túlkormányzottság kezelését;

- kikerülési manőver helyes technikáját;

- felemás tapadású felületen való fékezést.

 

 

A hatékony és biztonságos tanulás érdekében a feladatok végrehajtása saját járművel történik, és Ön folyamatosan rádiókapcsolatban van oktatójával. Igény esetén bérautót biztosítunk. 

Intenzív Tréning

Tréning gyakorlott vezetőknek, hogyan lehetnek még tapasztaltabbak, hogy extrém helyzetekben is megállják a helyüket.

 

8
óra
Előfeltétel:érvényes „B” kategóriás jogosítvány
Csoportlétszám:8
85990 HUF
Foglalás
utalvány vásárlás

A tréninget Önnek ajánljuk:

- ha még nagyobb biztonsággal vezetne;

- ha szeretné megtanulni egyszerűen, hogyan lehet elkerülni egy balesetet;

- ha tudatosabban irányítaná autóját vészhelyzetben;

- ha szeretne felkészülni extrém helyzetekre is. 

 

A tréning során optimális tapadású és csúszós felületen gyakorolhatja: 

- a vészfékezést;

- a célfékezést;

- a kormányzás helyes technikáját és a szlalomozást;

- a hegyvidéki vezetést lejtőn és hajtűkanyarban;

- a kikerülési manőverezést;

- a sodródó jármű feletti uralom visszaszerzését;

- az alul-, illetve túlkormányzottság kezelését;

- a vészfékezést, ha a kocsi két oldalán eltérő tapadású útfelületre érkezik;

- vészfékezés közbeni kikerülési manőverezést;

- a precíz, pontos íveken történő autózás fortélyait az egyenesekkel és kanyarokkal, emelkedővel és lejtővel tarkított országút modulon.

 

A hatékony és biztonságos tanulás érdekében a feladatok végrehajtása saját járművel történik, és Ön folyamatosan rádiókapcsolatban van oktatójával. Igény esetén bérautót biztosítunk. 

Profi Tréning

Tréning a vezetés szerelmeseinek, akik élvezik a vezetéstechnikai kihívásokat, és élményt jelent számukra az extrém helyzetek kezelése is. 

Feltétel: érvényes „B” jogosítvány és Standard, vagy Intenzív tréningünk 1 éven belüli előzetes elvégzése

A tréninget Önnek ajánljuk:

- ha szeretne felkészülni extrém helyzetekre is;

- ha nem csak utazásra használja autóját;

- ha olyan technikákat is elsajátítana, amelyeket csak kevesen tudnak használni. 

8
óra
Előfeltétel:érvényes „B” kategóriás jogosítvány és a Standard, vagy Intenzív
Csoportlétszám:6
99990 HUF
Foglalás
utalvány vásárlás

A tréning során optimális tapadású és csúszós felületen gyakorolhatja: 

- a vészfékezést;

- a célfékezést;

- a kormányzás helyes technikáját és a szlalomozást;

- tolatás közbeni precíz, gyors manőverezést;

- a hegyvidéki vezetést lejtőn és hajtűkanyarban;

- a kikerülési manőverezést sávtartással;

- a sodródó jármű feletti uralom visszaszerzését;

- az alul-, illetve túlkormányzottság kezelését;

- a vészfékezést, ha a kocsi két oldalán eltérő tapadású útfelületre érkezik,

- a hirtelen megcsúszó és kifaroló jármű feletti uralom visszaszerzését.

- a vízre futás helyes kezelését;

- a precíz, pontos íveken történő autózás fortélyait az egyenesekkel és kanyarokkal, emelkedővel és lejtővel tarkított országút modulon.

 

A hatékony és biztonságos tanulás érdekében a feladatok végrehajtása saját járművel történik, és Ön folyamatosan rádiókapcsolatban van oktatójával. Igény esetén bérautót biztosítunk. 

Under 17

Az első vezetés élménye!

Ez a 60 perces ízelítő tréning lehetővé teszi a fiatalok számára, hogy első vezetési élményüket egy segédpedállal felszerelt automata Mercedes-Benz A-osztály oktatóautóval szerezzék meg. 

1
óra
Előfeltétel:150 cm testmagasság és betöltött 14. életév
Csoportlétszám:1
27990 HUF
utalvány vásárlás

A Mercedes-Benz Hungáriával közösen megálmodott tréning, amelynek keretein belül jogosítvány előtt álló fiatalok első vezetési élményüket a drivingcamp szakképzett trénerei segítségével ellenőrzött és biztonságos körülmények között szerezhetik meg.

 

A drivingcamp tanpályáján professzionális tréneri segítséggel tapasztalhatják meg, milyen különleges hozzáállás és sokrétű figyelem szükséges ahhoz, hogy egy járművet biztosan kezelhessenek.

 

A program során olyan különböző ismeretekre tehetnek szert, mint:

  • Az autó beállításai és kezelőszervei
  • Alapvető pedál- és kormánykezelés
  • Egyedi vezetéstechnikai feladatok a résztvevő készségeihez igazodva

 

A program során trénerünk kizárólag 1 fő résztvevővel foglalkozik, az oktatóautót pedig a Mercedes-Benz biztosítja.

Mercedes-Benz Tréning

A drivingcamp Hungary szakképzett trénerei egyedülálló módon mutatják be az új Mercedes-Benz gépjárművek aktív és passzív biztonsági rendszereit.

 

4
óra
Előfeltétel:érvényes „B” kategóriás jogosítvány
Csoportlétszám:8
69990 HUF
Foglalás
utalvány vásárlás

A gyakorlatok során kiemelt hangsúlyt fordítanak az instruktorok a PRE-SAFE és a többi innovatív assist rendszerek működésének aktív bemutatására.

A résztvevők ez által jobban megismerhetik új Mercedes gépjárművük tulajdonságait és a gyakorlatban is átélhetik a beépített biztonsági rendszerek működését. 

 

- Váratlanul felbukkanó akadály kikerülése csúszós felületen

- Vészfékezés oldalanként eltérő tapadású felületen 

- Hirtelen megcsúszás síkos lejtőn egy hajtűkanyarral kombinálva

- Kanyar szlalom váltakozó tapadású felületen

- Országúti autózás

 

A tréningen lehetőséget biztosítunk 1 fő felnőtt kísérő részvételére, vagy 1 fő 14.évet betöltött, 150 cm-nél magasabb gyermek kíséretére is.

 

A hatékony és biztonságos tanulás érdekében a feladatok végrehajtása csoportos tréningek esetén saját járművel történik, és Ön folyamatosan rádiókapcsolatban van oktatójával.

Motoros Alap tréning

Tréning motorosoknak, hogy a forgalomban előforduló veszélyhelyzetekre felkészüljenek, és nagyobb biztonsággal kezeljék azokat.

A tréninget azoknak ajánljuk, akik nemrég kezdték a motorozást, vagy bizonytalanok a motorkezelésben.

A feladatok elvégzése során biztonságosan elsajátíthatják a résztvevők a motorkezelés alapjait. A technikák gyakorlását alacsony sebességgel, ügyességi, rávezető feladatok mellett kezdjük, majd "valós környezetben" a közlekedésnél legtöbbet használt sebességgel (50-120 km/h) folytatjuk az M5 országút modulon.

6
óra
Előfeltétel:érvényes „A1/A2/A” kategóriás jogosítvány
Csoportlétszám:10
33990 HUF
Foglalás
utalvány vásárlás

Tréning tartalma, feladatok:

 

- kezdő, újrakezdő, középhaladó szinten lévő motorosoknak

- technikai alapok, tanácsok (motoros ruházat, gumiválasztás, motorkerékpár műszaki ismeretek és a motorozás szellemisége)

- a motorkerékpár kormányzása és a motorkerékpáron elfoglalt üléspozíció fontossága

- motorkerékpár kezelési alapok (első, hátsó fék használata, gáz és kuplung kezelés)

- ívválasztás, kanyarodás

 

A tréning során az alapfeladatokra a közel 2000 négyzetméteres M0 gyakorlómodult használjuk, majd áttérünk az 1,2 km hosszúságú két sáv szélességű, változatos kanyarokkal, kanyarkombinációkkal és szintkülönbségekkel rendelkező zárt M5 országút modulra.

 

Motoros Haladó Tréning

Tréning motorosoknak, hogy a kritikus közlekedési szituációkra felkészüljenek, és nagyobb biztonsággal kezeljék járművüket.

A tréninget azoknak ajánljuk, akik már magabiztosan kezelik a kétkerekű járművüket, de a vészhelyzeti szituációkra nincsenek megfelelően felkészülve.

A tréning során alacsonyabb sebességű, technikás feladatokkal kezdünk, amely során még biztosabbá tesszük az alaptechnikákat. Ezek után a vészhelyzetek felismerését, és az elkerülés helyes technikáit gyakoroljuk.  Tökéletesítjük és gyakoroljuk a különböző kanyarívek, kanyartechnikák elsajátítását és alkalmazását. A motorozást alacsony sebességgel ügyességi, rávezető, bemelegítő feladatok mellett kezdjük, majd "valós környezetben", a közlekedésnél legtöbbet használt sebességgel (50-120 km/h) folytatjuk az M5 országút modulon.

6
óra
Előfeltétel:érvényes „A1/A2/A” kategóriás jogosítvány
Csoportlétszám:10
36990 HUF
Foglalás
utalvány vásárlás

Tréning tartalma, feladatok:

 

- középhaladó, haladó motorosoknak

- technikai alapok, tanácsok

- a motorkerékpár kormányzása és az üléspozíció fontossága

- motorkerékpár kezelési alapok (első-hátsó fék használata, gáz és kuplung kezelés)

- vészfékezés /intenzív fékezés

- kikerülés, hirtelen sávváltás

- kanyartechnikák és üléspozíciók

- hirtelen felbukkanó akadályok, különböző kanyarívek kezelése

A tréning során az alapfeladatokra a közel 2000 négyzetméteres M0 gyakorlómodult használjuk, majd áttérünk az 1,2 km hosszúságú két sáv szélességű, változatos kanyarokkal, kanyarkombinációkkal és szintkülönbségekkel rendelkező zárt M5 országút modulra.

 

Eco-Drive Tréning

Tréning takarékos és környezettudatos vezetőknek, akik az autó szakszerű kezelésével mérsékelnék az autó üzemanyag-felhasználását és károsanyag-kibocsátását.

A tréninget Önnek ajánljuk:

- ha kevésbé terhelné környezetét;

- ha nyugodtabban, kiegyensúlyozottabban közlekedne. 

A hatékony és biztonságos tanulás érdekében a feladatok végrehajtása saját járművel történik, és Ön folyamatosan rádiós kapcsolatban van oktatójával. 

Feltétel: érvényes „B” kategóriás jogosítvány, érvényes autópálya matrica

2
óra
Előfeltétel:érvényes „B” kategóriás jogosítvány
Csoportlétszám:6
49990 HUF

A tréning részei: 

- vezetés országúton és autópályán instrukciók nélkül;

- a jól felkészített jármű (súlyok, abroncsok, légellenállás, elektromos fogyasztók, karbantartás)

- a jól felkészült vezető (defenzív vezetési stílus, követési távolság, elindulás, a motorfék használata, megállás és várakozás)

- vezetés országúton és autópályán instrukciókkal;

- a két vezetési stílus összehasonlítása, kielemzése.

Insura tréning

Speciális 4 órás tréning kizárólag az Insura ügyfeleinek!

A tréningre való jelentkezés, illetve a további kedvezmény igénybevétele a kötelező és/vagy CASCO biztosítás megkötésénél kapott kód megadásával lehetséges!

 

4
óra
Előfeltétel:érvényes B kategóriás jogosítvány
Csoportlétszám:8
49990 HUF
utalvány vásárlás

Megvásárolt tréning felhasználhatósága: 2020.03.31.

 

A tréninget Önnek ajánljuk:

- ha nagyobb biztonsággal vezetne;

- ha szeretné megtanulni egyszerűen, hogyan lehet elkerülni egy balesetet;

- ha tudatosabban irányítaná autóját vészhelyzetben is. 

 

A tréning során optimális tapadású és csúszós felületen gyakorolhatja: 

- a hegyvidéki vezetést lejtőn és a kanyarodás helyes technikáját hajtűkanyarban;

- az alul-, illetve túlkormányzottság kezelését;

- a sodródó jármű feletti uralom visszaszerzését.

 

A hatékony és biztonságos tanulás érdekében a feladatok végrehajtása saját járművel történik, és Ön folyamatosan rádiókapcsolatban van oktatójával. Igény esetén bérautót biztosítunk. 

E-Car Tréning

Tréning azoknak, akik tudatosan és biztonsággal szeretnék használni elektromos autójukat.

A tréninget Önnek ajánljuk:

- ha növelni szeretné hatótávolságát,

- ha jobban meg szeretné ismerni autója tulajdonságait,

- ha biztonságos körülmények között szeretné kipróbálni határait.

4
óra
Előfeltétel:érvényes „B” kategóriás jogosítvány
Csoportlétszám:8
54990 HUF

Tréning része:

  • vészfékezés
  • kormányzás
  • energia visszanyerése
  • energia megtakarítás
  • sodródó jármű feletti uralom visszaszerzése

Teherautó/Autóbusz Standard Tréning

6
óra
Előfeltétel:érvényes C, C+E, D kategóriás jogosítvány
Csoportlétszám:6
  • Elmélet / Biztonsági szabályok
  • Szlalom
  • Vészfékezés különböző sebességekről
  • Kikerülés csökkent tapadás esetén
  • Kanyartechnika
  • Sodródási helyzetek

 

A tréning lebonyolítása saját gépjárművel történik, 6 fős csoportokban. Árajánlat kizárólag lekérés alapján: sales@drivingcamp.hu

Teherautó/Autóbusz Intenzív Tréning

8
óra
Előfeltétel:érvényes C, C+E, D kategóriás jogosítvány
Csoportlétszám:6
  • Elmélet / Biztonsági szabályok
  • Szlalom
  • Vészfékezés különböző sebességekről
  • Kikerülés csökkent tapadás esetén
  • Kanyartechnika
  • Sodródási helyzetek
  • Hegyvidéki vezetés

 

A tréning lebonyolítása saját gépjárművel történik, 6 fős csoportokban. Árajánlat kizárólag lekérés alapján: sales@drivingcamp.hu

Konferenciatermek

Terembérlettel kapcsolatban, kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot: sales@drivingcamp.hu e-mail címen, vagy központi telefoszámunkon várjuk hívását: +36 23 565 530.

Csoportlétszám:120

Épületünk felső emeletén 4 darab konferenciaterem található. Az egyenként 58 m2-es termekben ültetéstől függően akár 30-40 fő is elfér, összenyítva  pedig 100 fős konferenciákra is alkalmas. Szívesen igazodunk egyedi elképzeléseikhez, foruljanak hozzánk bizalommal!

- Fél- és egész napos terembérlet is elérhető.

Bemutatóterem - Showroom

Showroom bérlettel kapcsolatban, kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot: sales@drivingcamp.hu e-mail címen, vagy központi telefoszámunkon várjuk hívását: +36 23 565 530.

Csoportlétszám:300

2019 januárjában megnyitotta kapuit az új bemutatótermünk! 

A showroom 300m2, több mint 250 ember, 8 autó, 6 teherautó, vagy akár 4m magas buszok befogadására is alkalmas a hipermodern bemutatótér.

A showroomban elérhetőek a legkorszerűbb prezentációs eszközök, ledfalak, hangtechnika, így már teljes körű rendezvénytechnikai szolgáltatást is tudunk biztosítani.

- Fél- és egész napos bérlet is elérhető

Pályabérleti díj

Pályabérleti és egyedi érdeklődésekkel kapcsolatban, kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot: sales@drivingcamp.hu e-mail címen, vagy központi telefoszámunkon várjuk hívását: +36 23 565 530.

Csoportlétszám:0
  • A pálya napi bérleti díja, beleértve a tréninget és az instruktort: 14.000  € + ÁFA. 
  • 1/2 napos bérleti díj, beleértve a tréninget és az instruktort: 8000  € + ÁFA. 
  • Pályamodul bérleti díj: 390 € + ÁFA / óra / modul.
  • Előkészületi / bontási napok ára: lekérés alapján.
  • Minden további kiegészítő és catering szolgáltatás: lekérésre.
  • Az érvényes HUF - EUR átváltási árfolyam: 330 Ft = 1 €