Az új esztendő elején a Duna-Dráva Cement dolgozóit láttuk vendégül. A 6 órás vezetéstechnikai tréningen 9 mixerautó, 6 pumpásautó és 1 billencsautó sofőr, valamint a betonüzletág néhány dolgozója vett részt, hogy kipróbálhassák tudásukat nem mindennapi pályánkon.

Az eseményről kisfilmet is készítettek, mely megtalálható ITT.

A program első részében egy vezetéstechnikai, elméleti prezentáiót láthatattak a dolgozók a Showroomban, ezt követően tértek át tanpályánkra,ahol gyakorlatban is alkalmazhatták, gyakrolhatták a megszerzett tudást.

 

A résztvevők értékelték a nálunk töltött napot:

„Kifejezetten jól éreztem magam. Nagyon tetszett, hogy rizikó nélkül tesztelhettem a járművet, és a saját határaimat extrém körülmények között. Nagyon jó volt a pályán kipróbálni a nem mindennapi körülmények közötti közlekedést. Sok tapasztalattal és élménnyel lettem gazdagabb. Remélem, hogy lesz még mód megismételni.”

 

„Jó ötletnek tartom ezt a tréninget, mert egyrészt a társaságot is összekovácsolta, másrészt felfrissítette a vezetéstechnikai tudásunkat. Jobban megismertük az autó tulajdonságait éles helyzetben, amire a mindennapokban bármikor szükség lehet. Azokat a technikai fogásokat, melyeket az ember már régen használt napi szinten, azokat előhozta, és rávilágított az egyéni hiányosságokra. Hasznosnak tartanám, ha 1-2 évente megismétlődne a tréning, főleg akkor, ha a sofőr gárdában változás történik.”

 

Köszönjük a pozitív visszajelzést, reméljük még visszatérnek!