Amióta az eszemet tudom, az autók és a vezetés kulcsfontosságú szerepet töltöttek be az életemben. Gyermekkorom óta rajongok mindenért, amiben belsőégésű motor található.

Persze, ahogy telik-múlik az idő, egyre jobban terjednek, illetve főszerepet kapnak az elektromos és hibrid autók a piacon. Ezzel lényegében semmi gond nincs, hiszen elengedhetetlen az innováció az autóiparban, bár hozzátenném, hogy én bármikor egy régi TD5-ös Land Rover Defendert választanék egy innovatív, csendes és környezetkímélő Tesla Model-S-helyett.

"Mindenki másképp ütötte be a fejét" , én így. :) Lassan két éve vagyok a drivingcamp instruktori csapatában, ami tulajdonképpen a Land Rovernek köszönhető. Csörgő László és jómagam, oszlopos tagjai vagyunk a magyaroszági Land Rover családnak, ahol régi, kényelmetlen és fekete füstöt köhögő Defenderekkel szoktunk járni árkon-bokron át. Ezeken a túrákon rá lehet jönni, hogy kétféle ember létezik ebben a világban. Az egyik, aki úgymond funkcionális sofőr, eljutni A-ból B-be, lényegtelen, hogy milyen autóval. A másik pedig kvázi szerelemből vezet. Ez lehet egy rotyogó V8-as, vagy egy húszéves Defender, lényegen nem változtat. Hiszen imádja és az élete része.

Na az utóbbi vagyok én!

Hogy néz ki egy átlagos napod?

Relatív korán szokott indulni nálam a nap. Így a reggeli kávét is nyugodt, békés körülmények között élvezheti az ember, hiszen nem kell rohanni.

Miután beérek, szeretek felkészülni az adott tréningre, amennyire csak lehet. Egy szokásos check-listen szoktam átmenni, amiben tájékozódok arról, hogy milyen csoport érkezik hozzánk, milyen tréningre jönnek, autók összerakása és persze a pálya ellenőrzése. Tréning után általában egy picit tovább ott szoktunk maradni pár kollégával, és egy finom kávé (szerencsésebb esetben egy jó sütemény) mellett megbeszélni az adott nap eseményeit.

Mi a hobbid?

Szeretek olyan dolgokat csinálni, amiben lehet kreatívnak lenni, meg persze bármilyen olyan tevékenységet folytatni, ahol az eszköznek van legalább kettő, vagy négy kereke és egy motorral van ellátva.

Melyik volt a legnehezebb, legtöbb kihívással teli napod a drivingcampen és miért?

Kihívások mindig vannak. Ezért érünk el sikereket, mert mindenki mögött ott van a drivingcamp csapata és együtt le tudjuk győzni az összes váratlan kihívást. Nem tudok kiemelni egy specifikus eseményt vagy napot. Minden tréningen, minden nap más dolgokkal találkozunk és ettől ilyen gyönyörű a mi szakmánk.

Melyik volt a legviccesebb pillanatod a munkád során?

Pár hónapja egy kedves kollégámmal együtt tartottunk egy 8 órás tréninget, amely után természetesen elfárad az ember és indulna haza békességben pihenni. Ezen a napon mi ketten dolgoztunk kint a pályán, bent pedig Imre kollégám tartotta a frontot. Imivel napközben kitaláltuk, hogy mekkora poén lenne a Krisztián autója alá önteni egy csodálatos olaj, illetve víz keveréket, mondván, hogy ezek a jelenségek sosem biztosítanak kellemes látványt egy autó alatt. Miközben mi a tréning vége felé közeledtünk, Imi kiosont, és kellő mennyiségű csoda folyadékot öntött az autó alá. Mondanom sem kell, amikor véget ért a tréning és indultunk hazafelé, rettentő nagy meglepetés érte Krisztiánt, amikor, tudatosult benne, hogy a szép autójából folyik mindenféle érdekes dolog. Krisztián hihetetlen magabiztossággal kereste a hibát az autó fölött, alatt, mindenhol. Fantasztikus látvány volt. Egy jelentős idő után elmondtuk neki, hogy mi állunk a váratlan műszaki meghibásodás mögött. Ismerve Krisztián karrierjét a Rendőrségnél, egy biztonságos távolságból közültük vele a hírt, hátha menekülni kell a helyszínről. Hála az égnek, jó nagyot nevettünk rajta, vette a poént. Miután meggyőződtünk az autó megfelelő műszaki állapotáról, Imre jellegzetes nevetési frekvenciájával a fülünkben, elindultunk hazafelé.

Ha találkozhatnál bármelyik híres emberrel, ki lenne az?

Jeremy Clarkson.

Mit üzensz a sofőröknek?

Vigyázzunk egymásra, mindenki siet és mindenkit várnak otthon!

 

Boti