Bemutatkoznak instruktoraink!

7 kérdés, 7 válasz a drivingcamp trénereitől. Következzen vezető trénerünk, Csörgő László.

 

Mit érdemes rólad tudunk dióhéjban?

Egész életemben azt csináltam, amit szeretek. A benzingőz már rég megcsapott, és a gépjárművek szeretete az életem része. A járműiparban mindig a magas színvonal vonzott, 27 évig dolgoztam a prémium szegmensben. Ezalatt az idő alatt egyre többet foglalkoztam emberekkel és rájöttem, hogy igény van arra, hogy a vásárlók megtanulják, hogyan is kell megfelelően használni autójukat, ebben pedig én segíteni tudok.

Ahogy teltek az évek, szerettem volna a maximumot kihozni magamból. 20 éve vagyok oktató, pályafutásom márkaspecifikus oktatással kezdődött, majd jöttek a csapatépítők és off road tréningek. Majd megismerkedtem a drivingcamp csapatával, nagyon tetszett az elképzelés, a csapat és az a prémium minőség, amit ebben a szakmában el lehet érni. 8 éve csak oktatok, 4 éve pedig szakoktatóként dolgozom. Célom a tanulókat, vendégeket a tudatos vezetésre oktatni, nem pedig a rutinra, mert azt vallom, hogy a közlekedésben a rutin a biztonság legnagyobb gyilkosa. A biztonságos és gazdaságos vezetés szeretetét és gyakorlatát szeretném minden tanítványomnak átadni. Sokszor tapasztalom, hogy vissza kell térni az alapokhoz tréningeken, és nemcsak a táncot, hanem a járást is újra meg kell tanítani – nézését meg a járását, ugyebár.

Véleményem szerint a jó tréner át tudja adni a tudását, hiszen vezetni bárki meg tud tanulni, de a pszichológiát, a kommunikációt nehezebb megtanulni. Az oktatói munka legnehezebb része talán az emberekkel való kapcsolat kiépítése, fontos, hogy hiteles legyek és bízzanak bennem.

 

Hogy néz ki egy átlagos napod?

Korán ébredek, megcsinálom az aznapi pályamozgást, pályamátrixot, mert nálam futnak össze a szálak. A napi programok alapján felosztom a csoportokat, hogy a trénerek fel tudják építeni a didaktikai folyamatot. Ezután kiviszem a kutyámat, Boriszt, aki egy aranyos kis bolognese, majd a macskámmal, Air Lingus-szal is foglalkoznom kell, mert féltékeny típus.

A drivingcampen én magam is tartok tréningeket, amelyekhez előkészítem a pályát, fogadom az ügyfeleket, hangolódom. Majd tréning, és jön a záró epizód, megkapom az ügyfél feedbacket, valamint vissza tudok csatolni a tréning elején elhangzottakra. Munkám végeztével elindulok haza, vagy adott esetben szakoktatóként alapképzésben B-kategóriás jogosítványra vágyókat részesítek gyakorlati képzésben. Ha hazaérek, felpattintok egy Kőbányait – nem! Dehogy. ???? Szabadidős kedvenc időtöltésem a wellness.

 

Mi a hobbid?

Off road, nagy szerelem. Imádok terepen mozogni a Defenderrel, persze itt is a szabályok szerint, csak a lehetséges területeken, nem át a tájvédelmi körzeten. Versenyekre is járok, szeretem a GPS-es pontkereső versenyeket a haverokkal. Napi 8-10 óra oktatás után az ember zombi, így mentálisan is pihenni kell. Szeretek tévét nézni, a magyar sorozatokat is, jelenleg a Dr Balaton és a Keresztanyu a kedvenc. Nagyon szeretek étterembe járni, mert főzni nem tudok és nem is érdekel, viszont a jó ételt szeretem.

 

Melyik volt a legnehezebb, legtöbb kihívással teli napod a drivingcampen és miért?

A nagy rendezvények mindig nagy kihívást jelentenek, ilyenkor sok ember mozog a pályán, nekik ugye szórakozni kell, amíg a személyzetnek garantálni kell a biztonságot a vendégek számára, úgy, hogy ők ebből semmit ne érzékeljenek, csak érezzék jól magukat. Volt egy rendezvényünk egyszer, ahol egy motoros kaszkadőr volt az egyik attrakció. Pillanatok alatt kellett neki kialakítani a pályát, miközben több száz vendég volt jelen, rendezői szemmel nehéz volt elfogadnom, hogy mindez biztonságos, itt nagyon feszült voltam és minden idegszálammal a vendégek biztonságára fókuszáltam. Végül rendben lement a dolog, ebből a nagy izgalomból pedig semmit nem láttak az ügyfelek.

 

Melyik volt a legviccesebb pillanatod a munkád során?

Nehéz egyet kiválasztani, sok-sok vicces pillanat van, minden nap jókedvűen megyünk ki a pályára. Egyet azért kiemelnék: mikor különböző image film forgatásoknál segédkezem, nagyon jó a hangulat. Ilyenkor meg is tudok szólalni és egy-egy spontán ötletből sokszor egy jó kis snitt kerekedik ki. Sőt, Borisz is egy sztár, hiszen volt rá példa, hogy behoztam forgatásra, és végül róla is készült egy kisfilm.

 

Ha találkozhatnál bármelyik híres emberrel, ki lenne az?

Salma Hayek!

Komolyra fordítva mindig örülök, mikor hírességgel beszélgethetek, nincsen kifejezett vágyam, kivel találkoznék, nagyon szeretek mindenkivel a vezetésről, autókról beszélgetni. Azt azért hadd jegyezzem meg itt, hogy kis hazánkban, ahogy a focihoz, úgy a vezetéshez is mindenki ért.

 

Mit üzensz a sofőröknek?

A közlekedés egy nagy társasjáték, amiben mind egyformán kell szerepeljünk. Ne a rutin, hanem a tudatosság vezessen minket ebben a csapatjátékban! Csak akkor vagyunk biztonságban, ha odafigyelünk egymásra, partnerek vagyunk, mint a kis vízcseppek a folyóban, alakulunk, ha jön az örvény, együtt húz le, napsütésben pedig együtt sütkérezünk.